top of page

Tied döntés! 

drogprevenciós színházi előadás élő zenével

 

A Tied a döntés! egy olyan új prevenciós előadás, mely ötvözi a színház érzelmekre mélyen ható eszközeit, a prevencióval. A színházi nevelési előadás egy része előre megírt, színészek által színpadra vitt jelenetekből áll, élő zenével kísérve, melyeken keresztül egy 5 fős baráti társaság élete rajzolódik ki előttünk. A csapat minden tagja, egy-egy a függőségnek megágyazó életúton halad végig, melyek segítségével reflektálunk a leggyakrabban előforduló okok és sorsok összefonódására.

Az előadásban szerepet kap az alkoholizmus, a droghasználat, az ittasvezetés, a szülői bántalmazás és az öngyilkosság is.

 

Az évek során végzett tevékenységünk során tapasztaltuk, hogy a klasszikus előadások, foglalkozások már nem kötik le a mai kor fiataljait, hamar elvesztik az érdeklődést, és nem figyelnek az előadás mondanivalójára. Programunkról elmondható, hogy a velünk dolgozó két drogprevenciós szakember tapasztalatait alapul véve, az ő egyéni módszereikre építve létrehozott újszerű megelőzési forma. 

Nagyon fontos a fiatalok bevonása, az interaktivitás fokozása, és a fiatalok nyelvén, az ő szlengjükben történő üzenetátadás. Az ilyen formán átadott információ a tapasztalatok alapján még 6-8 év után is meglepő részletgazdagsággal megmarad, így hatékonyabban segíthet a fiatalok belső értékrendjének formálásában. Ennek elérése érdekében a programban kortárs fiatalok által előadott rövid jelenetek, valamint azok között drogprevenciós szakember által tartott narráció váltja egymást, amely révén érthető módon bemutatjuk azt, hogy miképpen sodródhat bele egy fiatal a drogfogyasztásba, abból hogyan lesz függőség, megmutatva, elmagyarázva a függőséget is azt annak nyers őszinte valóságában.

Az olykor humoros jelenetek, a fiatalokhoz közel álló nyelvezet, valamint az ezek közé ékelődő hideg, olykor megdöbbentő szakmai gondolatok, finom sokkolásként segítenek ráébreszteni a fiatalokat a probléma valódi mélységére és természetesen azáltal, hogy érzelmi reakciók alakulnak ki, segítenek a mély beépülésben is. A jelenetek blokkokra vannak osztva, amelyek végén, a továbblépés előtt van lehetőség egy interaktív beszélgetés során a felmerült gondolatok megbeszélésére, ezáltal is segítve a feldolgozást, megértést.

Az előadás hangulatát, komolyságát fokozza, hogy élőzenével dolgozunk, egy 3 fős rock zenekar dallamai kísérik a vidám, party hangulatot, és a sokkoló jeleneteket. A zene hatására a nézők még inkább át tudják érezni a helyzet súlyosságát.

A drámapedagógus és a drogprevenciós szakemberek felügyelete mellett, a jelenetek és beszélgetések választ tudnak adni minden felmerült kérdésre, és segítenek minden érzelmi reakciót levezetni és feldolgozni. 

A jeleneteket előadó fiatalok felkészítésében szintén szakemberek adtak segítséget, még korábbi függő, de már sikeresen gyógyult személyek tapasztalatait is beépítve. A program fő gerincét a két drogprevenciós szakember által fiataloknak, szülőknek, pedagógusoknak eddig megtartott, több száz előadásból levont tapasztalat adja, amelyek segítettek igazán fiatalbaráttá formálni a programot.

A színházi program során egyszerre 60-70 fő (fiatal, vagy szülő, pedagógus, fiatalokkal foglalkozó szakember…,stb.) tud nézőként részt venni, ezzel biztosítva a jelenetek közötti szakértői narráció interaktivitását, a nézők teljes mértékű bevonódását. 

 

Szereplők:

Színészek:

Bene Dávid, Bernhardt Lívia, Farkas Ádám, Gulyás-Csombor Renáta, Horváth Barnabás

Szakember: Varga Péter

Zenészek: Almássy Benjamin – elektromos gitár, Orosz György – basszusgitár, Regős Ádám – dob

 

Rendező: Pozsonyi Fanni

IMG_037.jpg
bottom of page